Európában a két leginkább elterjedt fenyőfa fajta  amelyből a bútoripar dolgozik: a lucfenyő és a borovi fenyő.

Bár ádáz viták folynak arról, hogy melyik a jobb vagy szebb alapanyag a fenyőbútor készítéséhez ez legtöbbször csupán hit kérdése. Ugyanis egy termék esztétikai megjelenése vagy minősége meglepő módon inkább függ a gyártástechnológiai fegyelem betartásától mint a fenyőfa fajtájától.

A fenyőbútor készítésének alapanyaga leggyakrabban a táblásított fenyőfa. Gyakorlatilag ennek minősége máris a kész bútor minőségének az alapja. Ha táblásítási folyamat során a fa csomós részeit nem kellő gondosággal válogatják ki vagy direkt benne hagyják az alacsonyabb előállítási költségek miatt akkor a nagy "csodát" már nem lehet csinálni. A fenyőbútor nem lesz az igazi.

A táblásított fenyőfa előállításának menete nagyon leegyszerűsítve a következő:
a kivágott és kérgétől megszabadított fenyőt a további felhasználási igények függvényében felfűrészelik. Ekkor a fa még jelentős mennyiségű vizet tartalmaz.  A fenyőfát tehát elővigyázatosan szárítani kezdik. A fenyőfa sejtjei üregesek így sok vizet tudnak tárolni. Ez párolog el elsőnek. Mikor már a sejtfalban lévő víz is eltávozik a fa zsugorodni kezd. A beltéri felhasználáshoz a fenyőfa nedvességtartalmát 6-10% közé kell levinni. Ezt szárítókamrák használatával érik el. A fenyőfa fajtájától és az aktuális nedvességtartalom függvényében rendkívül körültekintően kell a szárítást elvégezni. Viszont ez a szárazsági fok feltétlenül kell mert ha az alapanyag már mint bútor szárad tovább akkor a fakötések meglazulnak. ( A bútor megreped, lötyögni kezd stb.) Ezek után az egyforma méretre beállított fenyőfa „csíkokat” egy gép egymás mellé illeszti úgy, hogy közben össze is ragasztja.  Préselik és  szabvány méretű táblákba vágva csomagolják. Ezeket lehet később az áruházakban is megvásárolni és a kívánt felhasználási méretre levágatni.